Messze

Ra kellene vennem magam, hogy csatlakoztassam a magyar billentyuzetet a szamitogepemhez, de a finom, puha agyam szeretgetve olel es huz magahoz, nem enged kellemes szoritasabol! :-D 

Megint eltelt egy het in Koreaban. Mivel mar nem dolgozom, termeszetesen tobb szabad idom van arra, hogy magammal foglalkozzam, gondolkozzak, hogy hogyan tovabb. Mar csak 9 honapot vagynk itt, talan kicsivel tobbet, viszont meg csak ugy erzem, hogy szinte 2 honapja koltoztunk Magyarorszagrol Koreaba.... Gyorsan szalad az ido, aminek meg van a maga szepsege is, de most csak elszomorit, hogy az itt elroltott idonknek hamarosan vege. Hazas eveinket itt kezdtuk szinte Dannyvel, itt alapoztuk meg a kozos kulturankat, itt szereztem olyan baratokat, akik nem tudjak, hogy mi a leanykori nevem, itt kell megbaratkoznom az elet nagy gyotrelmeivel, es haragot is tartok a boldogsaggal. 

Messze vagyok, messze a hazamtol, a csaladomtol, a barataimtol. Mindenki hianyzik. 

Amerikaban most van a Halaadas unnepe, amit mi, Gamberoek is unneplunk, mert kozos kulturankhoz hozza tartozik (... a Telapo kerdes nem dolt meg el... de errol majd egy masik bejegyzesben), sot azert is mert baratainak nagy tobbsege eszak amerikai. 

Szep hagyomany a halaadas. Szamtalan dologert vagyok halas, de a tavolsagokert nem. Viszont azert igen, hogy itt lehetek, ahol vagyok, velem van eletem szerelme, egy nagyon jo kis gyulekezet tagjai vagyunk, es az itteni segito baratokert is koszonetet mondok Istennek. 

Jo itt nekunk, de messze vagyunk. 

Most ennyit. Puszi mindenkinek! Es boldog Halaadast!

~Fannika